MIG 10.B - Madách Imre Gimnázium Francia-Német NYEK osztálya
Erdei iskola
[1-1]

2010.06.22. 18:19 Idézet

KÖSZÖNJÜK KRISZTINEK, AKI BEGÉPELTE!

Tisztelt Szülők!
 
Szeretném tájékoztatni Önöket a drávai vízitúra előkészületeiről. Összesen 34-en megyünk. Ebből 28 madáchos diák, 3 tanár és három külsős felnőtt barátom, akikkel régóta együtt túrázom,a Dráván isez már a harmadik utunk. Az eddig befizetett 6.000 Ft után kérek 5.000 Ft-ot, ebből elővételben megveszem a héten a jegyünket oda-vissza, mert időben kell külön kocsit/illetve helyjegyet foglalnom ennyi embernek. A szép időt nem tudom előre garantálni, de a kánikula éppen annyi veszélyt rejt magában, mint a hideg esős idő. Amit tehetünk, némileg felkészülhetünk bizonyos eshetőségekre. Ehhez szeretnék tanácsolni néhány dolgot. Mivel a holminkat kocsival szállítják, nem kell spórolni a ruhával. Csak visszafelé kell vinni hosszabb (1,5 km) távon a holmit a Drávától a drávaszabolcsi buszmegállóig egy alkalommal. Ha nincs nagy túrahátizsák, ezért az egy alkalomért nem kell venni, el lehet hozni gurulós bőröndben is a holmit. Amit feltétlenül hozzanak a gyerekek:
- elemlámpa
- széles peremű kalap elengedhetetlen a napszúrás kivédésére. Ha meleg lesz, a napszúrás és a leégés a legnagyobb probléma
- szúnyogriasztó, napolaj, napszemüveg
- esőkabát/ ha folyton ér bennünk egy zápor, csak ez van, ezért mindig hozza magával a hordóban, ezt majd úgyis mondom
- melegítő, pulóver, zárt cipő, zokni, ha eső után este lehűl a levegő
- olyan törölköző, amit az evezőpadra köt (pl. gumipókkal) e nélkül nem lehet órákat az evezőpadon ülni!
- tisztálkodószerek, hálózsák, polifoam
- sátor, ezt nem kell mindenkinek hozni, összeállhatnak kettesével egy háromszemélyes sátorhoz, háromnak már nem kényelmes. Természetesen vegyes párosok jelentkezését nem tudom elfogadni.
- ha valakinek gyógyszert kell szednie, vagy nem ehet meg mindent, az szóljon
- én viszek görcsoldót, fájdalom- és lázcsillapítót, sebtapaszt, kötszert, meg ami eszembe jut, remélem nem lesz rá szükség
- személyi igazolvány szükséges, hiszen Horvátországban is leszünk egy nap!
- mindenki hozzon kanalat és villát, ha tud akkor zsebkést is,
- egy olyan mélyebb fém vagy zománcozott lábast vagy tálkát amiből az esti vacsorát (ami lehet tészta,de gulyás is) gond nélkül meg tudja enni, mivel nincs mindig asztal, gyakran farönkön, vagy polifoamon ülnek. Fontos, hogy könnyen tisztítható legyen, ezért jobb a fém, vagy a zománcozott a műanyag tálkánál, mert ez zsíros marad. De persze az is megfelelő.
- ha a telefonokat napközben kikapcsolják a gyerekek, egész héten tudnak beszélni velük esténként, a feltöltésükre nincs lehetőség.
Az utazási költségek után, már csak a felszerelés (kenuk,mellények,hordók) bérlése, csomagjaink, sátraink szállítása, lesz egy komolyabb összeg 10.000 Ft/fő, ezt a helyszínen kérem a gyerekektől, mert ott kell kifizetnem. A reggelit és a napközbeni szendvicset, ásványvizet egyénileg vesszük, és este főzünk, ennek kb. 300 Ft/fő/alkalom lesz a költsége. Igyekszünk olyat főzni, amit mindenki megeszik, nem szokott gond lenni, mert farkaséhes lesz a társaság estére, az evezés és a víz, a meleg sokat kivesz az emberből.
Ha bármilyen kérdésük van, a következő telefonszámon elérhetnek: 06-70-527-9391
Ne feledjék: Indulás: június 29-én kedden, reggel 911-kor a Keletiből. Találkozás előtte fél órával a peron elejénél. Visszaérkezés július 5-én hétfőn, este a Keletibe, a Pécsről érkező IC-vel 2014 –kor .
 
Budapest, 2010-06-08                                  
Üdvözlettel: Szemes Antal

[1-1]

 
SZÜLETÉSNAPOK, NÉVNAPOK

Szülinapok:


Névnapok:



Dogák /Aktuálisokban!/:



Egyéb:


 
NAVIGATION

• Főoldal
• 
Névsor, bemutatkozás
• Aktuális és közérdekű
 Órarend, terembeosztás

• Összefoglalások
• Segítségek
• 
Németes menü
• 
Franciás menü
• 
Házi feladat
• Képek, videók stb.
• 
Aranyköpések
• 
Recepteskönyv
• 
Kirándulások, utazások
• Versenyek
• 
Teremdekoráció
• Kötelező olvasmányok
• Osztálykirándulás 2010 ötletek
• Vízitúra

CHAT

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!